Megint Kisherceg

Néhány napja repülőgépen ültem, s már leereszkedőben voltunk, közel Budapesthez, amikor egy egyébként fenti perspektívából megszokott kép teljesen új megvilágításban mutatkozott meg nekem. Ahogyan az épületek egy-egy kupacban, összebújva álltak, valami hihetetlen nyugalom szállt meg. Ilyen lehet a Kisherceg nézőpont. Felülről ránézni a világra, s onnan meglátni a békét, a harmóniát, az egységet. Nem tudom persze, hogy azokban a pillanatokban, ezekben a házakban mi történt. Lehet, hogy veszekedtek, kiabáltak , sírtak, fájdalmat éltek meg. A házak csak álltak, szorosan összebújva, a kémények pöfékeltek, s bármi is történt odabent,  a világ hihetetlenül szépnek tűnt. Valahogy a helyén volt minden. Sokszor halljuk, amikor valami bajunk van, problémánk , amit nem tudunk megoldani, válts nézőpontot, hiszen, mint ahogyan Einstein is megmondta, a problémát ugyanazzal a gondolkodással nem lehet megoldani, mint ami a problémát létrehozta. És nyilván általában azt gondoljuk,  könnyű ezt mondani, hiszen nagyon fáj, nagyon rosszul érzem magam, nagyon dühös vagyok, stb., stb. Hogyan is tudnék felülemelkedni és kívülről ránézni a saját életem gubancaira, amikor ennyire szenvedek? Hogyan is vehetnék észre mást, mint azt , ami bánt. Igen, nehéz. Igen, van amikor csak a fájdalmunkat látjuk. Van, amikor nem hisszük el, hogy ezen kívül is van világ. Pedig nem csak a probléma vagyunk. Hiszen fáj valami, majd látunk valamit, ami felderíti a szívünket és már egy kicsit elmosolyodunk. Látunk valakit, akit nagyon szeretünk, s úgy érezzük, ha hozzábújhatunk könnyebb lesz a lelkünk. Szóval ez mosoly, ez a megkönnyebbülés is ott van bennünk valahol. Tehát a fájdalom, a félelem, a szorongás mellett is mindig van valami.  Mindig van valami, ami, ha engedjük mutat egy másik nézőpontot. Ahogyan néztem a házakat, elképzeltem, hogy minden ház egy-egy ember. Van kicsit kopottabb, van nagyon csillogó, van olyan, amely meghittséget sugároz. Ilyen is, olyan is. Egyik teli örömmel, a másik bánatot hurcol. De ahogyan összebújik, ahogyan összetartozik, ahogyan közösséget alkot, minden valahogyan átszíneződik. Egyben van. És, ha egyben van , akkor ebből is abból is jut, de mégis, egyik állapota sem olyan, amely végzetes jelentőséggel bír. Hiszen hol ide, hol oda nézünk, hol itt, hol ott találunk  jó szót, mosolyt, szépséget, szeretet, feloldozást. Megváltást. Megváltást? Igen. Ma arra biztatlak, nézz körül ott ahol élsz, a lakásodban, a házadban. Nézz körül és találd meg azt, ami számodra valódi szépséget, valódi örömet hordoz. S persze lehet, hogy sok olyat is találsz, aminek úgy érzed nem örülsz. Mondjuk már nagyon kellene egy festés vagy megrepedt a zuhanytálca, vagy jajjaj az egész egy borzalom. De ugye találtál szépet, kedveset is? Tedd meg, hogy most csak ezt nézed, ennek örülsz, ezt dédelgeted. S utána már csak egy lépés, bármi is a problémád, vedd észre azt a lelkedben is, ami szép, aminek örülni tudsz, ami igaz, ami Te vagy. És mosolyogj. És ezzel a mosollyal a lelkedben nézz rá arra, ami bánt. Hátha meglátsz valamit, amit eddig nem vettél észre…