Tapasztalatom szerint az élet egy bizonyos pontján, függetlenül attól, hogy éppen az anyagi világban hol tartunk, mindannyiunkban felmerül a kérdés, vajon honnan hová tartunk, mi ennek az egésznek az értelme, s egyáltalán mi a válaszunk arra a kérdésre, hogy vagyok-e valaki. Énképünk lényeges elemeinek a felülvizsgálata pedig, azaz, hogy az adott pillanatban mennyire vagyunk értékesek, befogadottak és alkalmasak, sorsdöntő lehet, hiszen életbevágóan fontos, hogy rájöjjünk, vajon miért szorongunk, mitől félünk, milyen fóbiáktól terhelten éljük az életünket. Aki például biztonságosan mozog az anyagi világban, vagyont épít, magas pozícióban van és látszólag tulajdonképpen bármit megengedhet magának, különösen kiszolgáltatott ilyen szempontból. Hiszen a megfelelési vágy, az elszegényedéstől való félelem, a valódi önértékelés (mit érek a vagyonom nélkül) nehézsége, sokszor olyan erőteljes, a tudattalanban létező vulkánokat működtetnek, melyek igazi sorsrontó erőkként lehetnek jelen valakinek az életében. Nem működő kapcsolatok, fásultság, depresszió, értéktelenség érzés, szeretetlenség, titkolt félelmek a lelki oldalon, „szupermenség” (ez nemtől független) a kinti világban a másik oldalon, mindez bőségesen elegendő ahhoz, hogy látszatéletet élő sikeremberek termelődjenek. És ami a lényeg, aki látszatéletet él, az nem tudja, hogy nem azt éli, amit élhetne. Nem tudja, mert annyira fél az önmagának feltett kérdésekre kapott válaszoktól, hogy már nagyon régóta nincsenek kérdései sem. Aki pedig az anyagi világban jelenleg bármilyen szempontból hiányt szenved, sokszor teljesen elképzelhetetlennek tartja, hogy a bőség ott van benne, csak felfedezésre vár.
Amikor érték alapú személyiség tükröt készítünk , a legfontosabb feladat, hogy az empátia, azonosulás, szeretet , valamint az ellenségesség, bűntudat, félelem, elfojtás tengelye mentén elhelyezzük a saját életünket, s mindezeket megmérjük az élet törvényeinek mérlegén. (Ezek pedig: rugalmasság, választás, felelősségvállalás, egyensúly, fejlődés, minták, önfegyelem, tökéletesség, ítéletnélküliség, hit, elvárások, őszinteség, cselekvés, ciklusok) S amikor e tükörben meglátjuk valódi önmagunkat, elkezdődhet egy olyan lelki építkezés, mely a hegymászáshoz hasonlatos. Mert a fejlődésünk tulajdonképpen egy lelki hegymászás, amely tele van nehézségekkel, de az út során sokkal erősebbé, bölcsebbé és mélyen emberivé válunk, és minél magasabbra kapaszkodunk, annál szebb látvány tárul a szemünk elé, mivel elkezdjük szélesebb nézőpontból látni az életünket és elkezdjük értékelni azt, a maga valódiságában. Ehhez persze fel kell ismerni játszmáinkat, és minden pillanatban tudomásul kell venni, hogy az életükben jelenlévő valamennyi helyzetért mi magunk vagyunk a felelősek. Sok éve foglalkozom az emberi lélek csodájával. Sok éve látom, hogy milyen kerülő utakat járunk be, s milyen nagy szükségünk lenne időről időre valami kapaszkodóra, valakinek a figyelmére, valamiféle bizonyosságra, hogy oka és értelme van az életünknek. Mert az életnek mindig van értelme!
Ez a kép a nagy kedvencem. Amikor először láttam , 
valami hihetetlen vonzást éreztem. És azóta is e kép üzenete számomra az etalon. Ahogyan az utak összefutnak, és az adott ponton, amikor még áthidalhatatlannak tűnik a távolság egyszer csak kinyújtjuk a másik felé azt amink éppen van, amivel éppen segíteni tudunk, hogy közösen baktathassunk tovább. Szeretem, amikor “zsiráf” lehetek, és szeretem azt is, ha “zsiráfot” látok:) Ezt a blogot a “zsiráfnyakúaknak” indítom útjára, s persze azoknak, akik szeretnének újfajta “hidakat” felfedezni. Szeretettel köszöntök mindenkit az úton!
Kommentek